Orvos-Tóth Noémi (Karcag, 1971–) magyar klinikai szakpszichológus. Általános iskolai tanulmányait Karcagon kezdte, majd 1982-től Szentendrén folytatta és itt is fejezte be. 1986–87-ben a Debreceni Református Kollégium diákja volt. 1987 nyarán családjával elhagyta Magyarországot és három évig egy menekülttáborban élt az NSZK-ban. Gimnáziumi tanulmányait Ulmban folytatta.
2002-ben kezdte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán pszichológiai tanulmányait. Fő érdeklődési területei a transzgenerációs átadások, a korai kötődés felnőtt párkapcsolatokra gyakorolt hatásai és a traumák élethosszig tartó befolyása. 2018-ban jelent meg első önálló könyve az Örökölt sors.